Emlékezzünk HALÁSZ GYULÁRA. Szotyory György HALÁSZ GYULA, a régi brassói EKE-BTE elnöke volt. Ha most élne, akkor 137 éves lenne. Emlékeit és családja élete regényét, a SZÁZADIK ÉV KÜSZÖBÉN cim könyvében irta meg. Születését, igy örökiti meg: S mialatt e világtörténelmi események zajlottak, a Bakony völgye egy kis falújában, kis nádfödeles házban, bölcsöjében félholtan feküdt egy kis poronty, aki számára már a koporsót is ácsolták, (szeptember 11-én ). De ime, a szomszédasszonyok babonával vegyes si szokás szerint, elkezték csapkodni a kis testet, s az újszülött, aki én voltam, bögni kezdett, életre támadt. 1871-ben született, Veszprém megyében Csetényen. Nyolcan voltak testvérek, 5 fiú és 3 lány, mind magas kórt értek el. Iskoláztatása már 5 éves korában megkezdödött. A család, Székesfehérvárra költözik. Az elemi után a reáliskola következik. 16 éves korában egyedül járja be Erdélyt. Gyalog, szekéren, lóháton és üres zsebekkel. Föleg az egyházak segitik. Nagybányától Besztercéig, Marosvásárhelyröl Segesvárra az apostolok lóván, Brassóban, egy fuvaros szekéren jön, ahol egy rokona fogadja.Fogaras felé megy tovább. Brassó a szivében marad. Felnézett a Cenkre, ahova nemtudott feljutni. Az ifjú Gyulára, nagy benyomást keltettek, Brassó várfalai, tornyai és a Fekete templom. A Petöfiröl, oly nevezetes költöi kastélyt is megbámulta. Székesfehérváron éretségizik latinul és görögül tanul, majd Budapesten joghallgatónak iratkozik be. Közben dolgozik is. Ujságiró a Székesfehérvár és Vidéke cim újságnál. Idézet: Az ujság tényleges szerkesztöje, riportere, kritikusa, korrektora, én, a 17 éves suhanc. 19 éves korában, a Pesti Naplóhoz szegödik, majd a Pesti Hirlap következik, a legelterjedtebb és a legolvasottabb napilap. A fizetés 3-om krajcár minden sor után. Megismerkedik Mikszáth Kálmánnal, Jókai Mórral, ugyancsak a Pesti Hirlap keretén ismerkedik meg Gárdonyi Gézával. Gárdonyival Brassóban is találkozott. A hirlap jóvoltából szabadjeggyel Fiumeban utazik. Az Akadémia, északra akarja küldeni, a finnugor nyelv tanulmányozására, de nem fogadja el. 1894-ben Párizsba utazik. Kossuth Lajos halálhiréröl, Párizsban értesül. Munkács Mihály, festmüvésznél is tesz látogatást.Négy és fél hónapot tölt Párizsban. Miután Párizsból hazatért, értesitették, hogy Pozsonyban vagy Brassóban, az állami reáliskolához, francia szakos tanárt keresnek. Brassót választotta.1896-ban utazik le Brassóba. Elsö pillantása a Cenkre szált. 1898-ban a Buzasoron ismerkedik meg jövendbeli, örményszármazású feleségével. Három fiúk születik. Halász Gyula, ma Brassai müvészneven ismert, párizsi fotómúvész és festö. Halász Kálmán, épitészmérnök A Nagykö-havasi turistaszálló tervezöje. Halász Endre, si sportoló, 1944-ben a harctéren eltünt. 1917-ben , belép a Brassói Lapok szerkesztségében. Fö teendöje a vezérröl cikkek irása, amit 16 éven át gyakorolt. Az iskola és az újágirás mellett, a legnagyobb élvezettel és odaadással a turizmus ügyét szolgálta. Tagja az 1893-ban alakult, Erdélyi Kárpát Egyesület brassói osztályának. Az egyesület elnöke, Gombos F. Albin, miután Budapestre távozik, helyette öt válasszák meg EKE elnöknek. Ideje és ereje javarészét, a turizmus fellenditésére, a havasi világ feltárására, föleg a Nagykö-havasra szenteli. 1907-ben válasszák meg elnöknek. 1909-ben, egy kis faházat, 1910-ben egy nagyszabású faházat avatnak a Nagykö-havason.Az elsö világháborúban, mindkettö leég.A Trianon után az új államhatalom nem ismerte el az EKE jogi személyiségét, ezért az EKE-t az új államrendszeben, Brassói Turista Egyesület név alatt jegyeztetik be.( Az EKE-böl megalakult a BTE, ezért nevezzük ezt a két régi egyesületet: EKE-BTE-nek). Az elnök továbra is Halász Gyula marad. A két világháború között, Brassóban nem alakulhat EKE nevü egyesület, mivel románra forditva, pontosan megegyezik az SKV szász-német egyesülettel. Az SKV 10 évvel az EKE elött alakult Brassóban. 1927 után, Halász Gyula elnök, két turistaház épitését szorgalmazza. 1928-ban egy kis faházat avatnak, 1930-ban avassák az emeletes téglából épült turistaszállót, 2000 személy jelenlétében. A Bolnokon is épitenek házat.Mind a három leég. A Nagykö-havason és a Bolnokon is, hatalmas ugrósáncokat épitenek. Országos siugró versenyeket szerveznek. Halász Gyula , Székely Gézával , a téli sportot országos szintre emeli. Ebben a periodusban, a BTE-nek 20 tagú tisztikara, 50 tagú választmánya és 1000 tagja van. A legközelebbi tisztujitó gyülésen , örökös tiszteletbeli elnöknek válasszák. 1936-ban, Halász Gyula szerkesztésében megjelenik A Brassói Utmutató cim folyoirat. 1939-ben, a BTE elinditja a Brassói Turista cimü havi folyóiratot. Halász Gyula, a sokoldalú Gyula bácsi, Brassó egyik közismert értelmiségi személyisége. 95 éves korában irta meg a bekezdésben emlitett könyvét: A SZÁZADIK ÉV KÜSZÖBÉN. 98 éves korában hunyt el. A BTE turistái minden évben megemlékeznek róla. EMLÉKE LEGYEN ÁLLDOTT, NYUGALMA CSENDES.
-
Fõoldal
-
Túranaptár
-
Képgaléria
-
Halasz Gyula emlekere
-
Elérhetõség es iratkozas
-
Taborok